Elektronikus vegyesbolt hűtővel Maxi Market és Cherry játékkonyha hanggal, élelmiszerekkel és edényekkel egy igazán pompás játék kombináció minden gyermek részére már 3 éves kortól, akik kedvelik a szerepjátékokat. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Elektronikus Cherry játékkonyha vegyesbolttal és élelmiszerekkel lehetőséget kínál a gyerkőcöknek szerepjátékokra, megtanulják testvéreiknek és barátaiknak a portékájukat kínálni. Játékos módon kerülnek közelebb a felnőttek világához, valósághű élményekkel gazdagodnak, fejlődik a finom motorika, kommunikációs készségük, könnyebben szocializálódnak, hisz a szett több gyermek közös szórakozására is alkalmas.
Maxi Market vegyesáru kӧzért a francia Smoby vállalat műhelyéből minden csöppség álma már 3 éves kortól, akik szívesen öltik fel a boltos és vásárló szerepét. A kisbolt csodálatos kék, fehér és bézs színkombinációban pompázik, mely minden gyerekszobát még menőbbé varázsol. Megtalálható a vegyesáru közértben a pénztárgép, mérleg, fizető terminál, óra, mikrofon, kártyaleolvasó és elektronikus szkenner, mely hanggal és fénnyel szórakoztatja majd a kicsiket. Kisbolt valósághű másolata egy valódi közértnek rengeteg élelmiszerrel, mégpedig különféle dobozok, pékáru, kalácsok, gyümölcsök és zöldségek lesznek a kínálatban. A kisbolt rengeteg tárolóhellyel lett kialakítva, és még pöpec hűtőszekrény is található a pult külső részén a romlandó árunak.
Boltban bankkártyával is lehet fizetni a fizető terminálnak köszönhetően. A végső ӧsszeget pedig a vásárló leelenőrizheti a fizető terminál által nyújtott nyugtán. A kasszapulton lévő nyitható kassza fiókban szépen egy helyen a pénzérmék és a bankjegyek vannak elrendezve. Boltos szerepét felöltve a gyerekek megismerkednek a számolás művészetével, megértik, hogy a pénznek milyen nagy értéke is van. Az árut a gyerkőcӧk egy érmés rendszerrel felszerelt kerekes bevásárlókocsiba rakhatják. Együttesen a csomagolás 50 db kiegészítőt tartalmaz, melyek nem hiányozhatnak egyetlen rendes üzletből sem, például tészták, tej, gabonapehely, kalácsok, gyümölcsök, zöldségek, pékáru, joghurtok, üdítők, papírpénz és pénzérmék, így valósághű érzete lesz a gyerkőcnek a játszadozás során. Az óra mellett a nyitva és zárva felirat kapott helyett (angol és francia nyelveken), amelyet a gyerkőc a nyitvatartás szerint tud változtatni. A közért teljes magassága 90 cm, méretei 83*60*90 cm.
Elektronikus játékkonyha Cherry Kitchen a neves francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán minőségi konyhácska minden gyerek részére már 3 éves kortól. Stilusos francia külcsínben pompázik és nagyon szép pasztell színárnyalatban lett kialakítva, igy kisfiúk és kislányok szivét egyaránt elrabolja. Gyerkőcök szórakozásáról gondoskodik a konyhai óra, a hosszított munkafelület pedig akár étkezősarokként is kihasználható. Minőségi és tartós műanyagból készült, mely kellemes bársonyos érzést nyújt tapintásra. A konyhácska több oldalról is megközelithető, igy testvérek és barátok együtt játszadozhatnak, kényelmesen elférnek a konyha körül. A konyha hátsó része nagyon szép konyhai motivumokkal van diszitve.
Kisfiúk és kislányok egyaránt szívesen játszanak majd a sütővel, hűtőszekrénnyel, kapszulákkal teli kávéfőzővel és tűhellyel, mely főzés közben hanggal szórakoztatja a kicsiket. Összesen 25 kiegészítő várja, hogy csemetéjében felélessze a kis séfszakácsot. A kiegészítők közé tartozik fazék, serpenyő, halacska és steak, villák, kések, kanalak, tányérok, poharak, csészék, tésztás doboz, tej, villa a sütéshez, kés az aprításhoz és praktikus merőkanál. A kiegészítők természetesen a gyermek kezecskékhez lettek kialakítva, akik az eszközök használatával erősítik tapintási érzéküket, koordinációs készségüket, finom motorikájukat. Felhőtlen játék közben szintén fejlődik kommunikációs készségük, játék közben közelebb kerülnek a felnőttek világához. Főzöcskélés közben szintén fejlődik a kicsik koncentrációs és ítélőképessége, elsajátítják az egyes konyhai eszközök megfelelő használatát. Játékkonyha stabil lábakon áll, méretei 67*32*96 cm, teljes magassága 96 cm, munkafelület magassága 49 cm. Elektronikus modul 2 x LR03 elemre működik, melyek nem képezik a csomag részét.
Élelmiszerek és edények játékkonyhába 100% Chef egy igazán különleges játék készlet kis kukták részére már 18 hónapos kortól. Az 50 darab kiegészítő közt megtalálhatóak tányérok, poharak, evőeszközök, csészék kistányéron, fazék, szűrő, palacsintasütő tükörtojással, jégkrémek, croissantok, virslik, pizza szeletek, különbféle gyümölcsök és zöldségek és egyéb nélkülözhetetlen kiegészítő is. Ezekkel a nagyszerű kiegészítőkkel kisfiúk és kislányok gazdagon feltudják tölteni játékkonyhájuk készletét, de tökéletsen megállják a helyüket büfékben, boltokban és akár kávézókban is egyaránt. Ilyen pöpec készlettel a szerepjátékok is még valósághűbbé válnak, minden gyerkőc pillanatok alatt a kis kukta szerepébe fogja magát érezni. Műanyag kiegészítők minőségi és ellenálló anyagból készültek, teljesen valósághű benyomást keltenek. Vidám színek serkentően hatnak a fantáziára és kreativitásra.
Élelmiszerek hálóban reggelihez Breakfast a francia Écoiffier vállalat műhelyéből egy igazán kiváló kiegészítő játékkonyhákba kisfiúk és kislányok részére 18 hónapos kortól, akik szívesen bújnak a kis kukták szerepébe. A készlet tojások, csirke és különböző zöldségek valósághű másolataiból áll. Kisfiúk és kislányok bővíthetik konyhácskájukat is a kiegészítőkkel, de egymagukban is megállják a helyüket. A szakácsok bőrébe bújva megismerkednek különféle élelmiszerekkel, új színekkel ismerkednek, fejlesztik képzelőerejüket. Élelmiszerek praktikus hálóba vannak csomagolva.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak.
Kor | 3 éves kortól |
Származási hely | Francia gyártmány |
Méretek | 80*60*90 cm |
Termék magassága | 90 cm |
A csomagolás méretei | 60*24*70 cm |
Elemes | Igen |
Elektromos | Igen |
Fényt kibocsátó | Igen |
Hangot kiadó | Igen |
Kartoncsomagolás I/N | Igen |
Szín | kék |
Meghatározott termékek | Igen |