Csodálatos My Neo House DeLuxe házikó nagy kerttel a francia Smoby tervezői keze alól tökéletes választás ajándékba legkisebbeknek már 2 éves kortól, akik szívesen töltik szabadidejüket a friss levegőn. A házikóba teljes zárható bejárati ajtón jutnak be a gyerkőcök, amelyről természetesen nem hiányozhat a levélbedobó nyílás sem, hogy a postás kézbesíteni tudja a fontos leveleket. A forró nyári napokon a kellemes szellőzésről a 2 ablaknyílás nyitható zsalugáterekkel és 2 kerek ablak gondoskodik majd. A házikó valósághű benyomást kelt, felületét fa és tégla domborművek díszítik, de cuki madárka is fal díszét képezi. A menő házikó nem csupán az udvar vagy kert éke lehet, de beltéren is kihasználható.
Kis kertészek szívesen veszik majd birtokba a bővített előkertet, mely virágtartókkal felszerelt kerítésből áll, amelyet fantáziájuk szerint tudnak majd elhelyezni a házikójuk körül. Csatornarendszer esővízet felfogó hordóval, együtt az öntözőkannával a házikó bármely részére ráerősíthető. Kis kertészek így mindennapos rutinra tesznek szert növényeik gondozását illetően, így elmélyül bennük a természet iránti szeretet is. Ha a hordóba esetleg nem lenne elegendő víz az öntözéshez, mást sem kell tenni, csupán az ereszcsatornán keresztül feltölteni a víztartályt. A rendelési folyamat során lehetősége van a kosarában minőségi kiegészítőkkel bővíteni vásárlását, ezek között szerepel például a műanyag lapokból álló burkolat, amely 2 variációban kapható - házikó alá (12 elemes szett) illetve házikó alá kültéri kiegészítőkkel (18 elemes szett).
Teljes bejárati ajtó kulccsal zárható, a levélbedobó nyíláson keresztül pedig a postás tudja kézbesíteni a fontos leveleket, rajzokat. A dizájnos kerek ablaknyíláson keresztül a nyári napsugarak fénytáncot járnak a házikó belterében majd. Gyermek házikó tartós műanyagból készült, mely éveken keresztül fogja gyermekeit boldogítani. Felülete sima, bársonyos a tapintásra. Kis kuckó fehér, zöld, piros és szürke színkombinációban pompázik, csodaszép kivitelezését majd az UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben. Házikó erős és stabil dupla falréteggel lett kialakítva, mely ellen áll az erős szélnek és az időjárás viszontagságainak egyaránt.
Méretei a házikónak 120*115*135 cm, teljes magassága 135 cm. Smoby házikó nagyon egyszerűen és könnyen össze- illetve szétszerelhető. Helytakarékos, nem kell aggódni, hogy sok helyet fog bontott állapotban foglalni. A házikó beltere tágas és ergonomikus kialakításának köszönhetően nagy játszó terület nyílik meg a csemeték előtt. A házikóban töltött idő alatt fejlődik a kicsik kommunikációs képessége, a szerepjátéknak és a házikó ӧsztӧnző kӧrnyezetének kӧszӧnhetően bővül a szókincsük. A házikóról való gondoskodás közben erősödik felelősségtudatuk is.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi szabványoknak. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját.
Kor | 24 hónapos kortól |
Származási hely | Franciaország |
Méretek | 120*115*135 cm |
Termék magassága | 135 cm |
Munkalap magassága | 49 cm |
A csomagolás méretei | 120*50*92 cm |
Teljes hosszúság | 115 cm |
Elemes | Igen |
Elektromos | Igen |
Hangot kiadó | Igen |
UV szűrő | Igen |
dupla falak | Igen |
Kartonokba csomagolva I/N | Igen |
Szín | zӧld |
Meghatározott termékek | Igen |