Gyermeknevelés

Etikett avagy hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a helyes viselkedést

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
17 jún '17
6 perc
 17574
Fontos, hogy a gyerekek még az iskolába lépés előtt megtanuljanak illedelmesen viselkedni. Az idősebb generáció az illemtan alapjait A legkisebb ugrifüles bábmeséből is megismerhette. Manapság is számos mesesorozat mutatja be a legkisebbeknek a helyes viselkedés szabályait, de semmi sem helyettesítheti...

Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a szabályokat

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
25 máj '17
6 perc
 4703
Toporzékolás, földön fetrengés, szülők zsarolása. Sok édesanya fél bevallani, hogy angyalkája olykor felölti a kis ördög szerepét. Annak ellenére, hogy a szülők nagyobbak és erősebbek, gyakran a sarokba szorítva érzik magukat. Így is megnyilvánulhat a 2-4 éves korban jelentkező dackorszak. Mit tehet...

Mami, de én nem akarok a szobámban aludni!

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
13 máj '17
7 perc
 20878
A szülők többsége természetesnek tartja, hogy a baba az első hónapokban a hálószobájukban alszik. Sőt, a szoptatós édesanyák számára ez nagyon praktikus, hiszen eléggé fárasztó az éjszaka folyamán többször is megtenni az egyik szobából a másikba vezető utat. Ám előbb utóbb az együttalvás a szülőket és...

A csecsemő ápolás alapszabályai

Csecsemő és kisgyermek / Gyermeknevelés / Gyermekeink egészsége
07 máj '17
6 perc
 58550
A kisbaba helyes ápolására vonatkozó nézetek és orvosi ajánlások az utóbbi évtizetekben lényegesen megváltoztak. Valaha a csecsemőket naponta fürdették, ma ez nem javasolt a babák érzékeny bőrére tekintettel. Az édesanyák ezen a téren is általában a legjobb tanácsadóra, az intuícióra hallgatnak. Csecsemő...

A cumi nem való az idősebb gyermek szájába. De hogyan tudunk tőle megszabadulni?

Csecsemő és kisgyermek / Gyermek első évei / Gyermeknevelés
23 ápr '17
5 perc
 13043
A cumi az édesanyák nagy segédeszköze. Vele sokkal egyszerűbb az altatás és megnyugtatja a babát. De a babák nem egyformák. Míg az egyik elutasítja a dudlit a másik egyenesen imádja és a cumizás nála idővel rossz szokássá válik. Hogyan szabaduljunk meg a dudlitól, ha eljön annak az ideje? A cumi elhagyása...

Vonja be gyermekeit a környezetvédelembe, kezdje a Föld napján!

Gyermeknevelés
21 ápr '17
4 perc
 4352
Milli mackó az idén úgy döntött, hogy megünnepeli a Föld napját és az ünnep részeseivé teszi testvéreit, Brúnót és Olit is. Miről is szól a Föld világnapja és hogyan ünnepelhetitek meg velünk együtt? A Föld napját április 22-én tartjuk már 1970 óta, amikor a tudósok és környezetvédők az űrből készült...

10 tipp a testvéri szeretet ápolásához

Gyermeknevelés
20 márc '17
7 perc
 4798
Testvérek között felnőni remek, de néha nem egyszerű. A gyerekek nem riválisokként születnek és nem is vállnak azokká, ha szüleik ezt nem teszik lehetővé. A gyermekkorban lévő testvérek közötti jó kapcsolatok befolyásolják felnőttkori viselkedésüket. Ha azt szeretné, hogy gyermekei egész életükön át...

Gyermekei szívesen szerepjátékoznak? Támogassa őket.

Gyermek első évei / Gyermeknevelés / Játék tippek
07 márc '17
9 perc
 8746
Talán mindenki szembesült gyermekkorában a kérdéssel: „Mi leszel, ha nagy leszel?“ És mindenki álmodott valamilyen szakmáról – volt aki az űrt óhajtotta meghódítani, volt aki tűzoltó akart lenni, volt aki a tolvajokat szerette volna hajszolni és voltak olyanok, akik tanítani vagy színészkedni akartak...

7 dolog, amivel a szülő elronthatja gyermekei nevelését

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
22 febr '17
6 perc
 12185
A szülői utasítás vagy tilalom néha csemetéink túlreagálásához vezet, amelyet gyakran kiabálás, sírás, düh vagy elutasító gesztus kísér. A dackorszak közönséges tüneteivel a szülők általában képesek megbirkózni. A gond akkor van, ha az ilyen jelenetek mindennapossá vállnak és a szülő elveszti a felettük...

Ismeri a télapós hagyományokat és verseket?

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
03 dec '16
4 perc
 6070
December 6-a az a nap, amit talán az összes gyerek nagyon vár. Szent Miklós este érkezik az ördöggel és az angyallal, és a jó gyerekek csizmáiba édességet tesz. De a gyerekek a télapót más okból is szeretik. Mégpedig, mert „Mikulás napján nem tanulunk, nem feleltetnek. Minden 1-est, 2-est, 3-ast, 4-est...

Miért a fiútestvér a legfontosabb ember a lánytestvére életében?

Gyermeknevelés
30 nov '16
4 perc
 8596
Testvérnek lenni meg van a kétségbevonhatatlan előnye. Viszont, ha a kis hölgyikéjének egy fiútestvért ajándékoz, vagy fordítva, a kisfiúnak örömet szerez egy hugicával, a gyerekek más világba is betekintést nyernek. A kislányok számára a báty vagy öcsi valójában az egyetlen hős éveken keresztül. Lehet,...

Karácsonyi sütés a gyerekekkel szórakozás az egész család számára

Gyermek első évei / Gyermeknevelés
23 nov '16
4 perc
 4790
A karácsony elengedhetetlen része a kalács. A karácsonyi sütés számos családban rituálé. Próbálja meg bekapcsolni a gyerekeket is és alakítson így ki hagyományt, amire szeretettel fognak gondolni felnőtt korukban. Azt mondják, hogy a karácsony a nyugalom ünnepe, de számos anya számára inkább a lótás-futás...