6 perc Egyszerűen nem értem, hogy nem lehet szeretni a tanulást, gondolkodott el Milli, miközben új iskolapadjában éppen házifeladatát írta. A rózsaszín pad széles rajztáblával volt ellátva, amelyre krétával is rajzolni lehetett. Milli már régóta álmodozott róla. Amikor a játékbolt dolgozói felkérték őt a tesztelésére, Milli örömében ujjongott.
„Millíííííí,“ kiáltott fel hirtelen Oli valahol a játékbol leghátsó zugában.
„Már megint a drága kisöcsém,“ sóhajtott fel Milli. Szerette volna minél előbb befejezni házifeladatát és iskolásat játszani erdei barátaival. Természetesen az új iskolapadjában. Imádta felölteni a tanítónéni szerepét és már fel is készült az órára – ma a naprendszerünk égitesteivel és a kis szorzótáblával tervezett foglalkozni. Az erdei állatkák minden pillanatban itt lesznek. De amikor meghallotta Oli hangját, tudta, hogy megint valamivel nyaggatni fogja.
„Mi törtééééént?“ kiáltott vissza Milli, de egy tapodtat sem mozdult és tovább dolgozott. Lehet hogy Oli a végtelen kérdéseinek egyikét akarja ismét feltenni, gondolta magában. Miért van a repülőgépeknek hatalmas szárnya? Mennyi ideig tart a repülőút Brazíliába? Mekkora fülei vannak az indiai elefántnak? Hány tonna dobozt képes elnyelni egy szemetesautó? Néha bizony fejfájást okozott Millinek a rengeteg kérdés. Pecchére, Milli nagyon okos volt és Oli holmi élő lexikonnak vélte.
„Ide tudnál jönni? Itt vagyok, hátul, a gyerekházikóknál,“ kérte meg Oli valamivel csendesebben. Milli mély levegőt vett, vonakodva felált házifeladatától és elindult keresni huncut kistestvérét. Áthatolt a hatalmas dobozok és színes csomagok labirintusán, melyek a játékbolt raktárának végtelen polcain sorakoztak. Végül sikerült neki megtalálni Olit.
„Megmondanád, kérlek, mi történik, hogy...?“ Millinek nem is volt ideje befejezni mondatát.
„Psszt,“ suttogot Oli és közelebb hívta magához. „Feléledt...“
„Ki?“ nem értette Milli.
„Halgasd csak!“ mondta a kisbocs és egy méretes jelöletlen dobozra mutatott. Rendszeres horkolás hallatszott belsejéből, amely időnként felerősödött, majd élvezetes csámcsogással elcsendesült.
„Én mondtam, hogy a papírsárkányom egyszer feléled, nézz csak a dobozba, lélegzik és mozgatja szárnyait miközben szuszog,“ mondta izgatottan Oli és szemei szinte ragyogtak.
„De Oli, hiszen ez csak egy egyszerű papírsárkány. Az ilyenek nem szoktak feléledni. Túl sok mesét nézel,“ figyelmeztette kistestvérét Milli. Oli ugyanis hitt a sárkányokban. Arról álmodozott, hogy egyszer neki is lesz egy élő sárkánya, amellyel ide-oda repülne a világban. „Akkor szerintet mi az, kisokos?“ sértődött meg Oli. „Tavasszal elraktam Kolumbuszt téli álomra és ...“
„A sárkányodat Kolumbusznak hívják?“ meglepődött Milli.
„Kolumbusz, a legismertett tengerész után,“ vágott rá Oli és folytatta mondandóját. „Ki akartam venni a dobozból, gondoltam elmegyek eregetni a városon túl lévő dombra. Most sokat kell gyakorolnom, mert közeledik a sárkányeregető verseny és nem engedhetem, hogy ismét az a pösze ürge nyerje meg. Ma remek az idő, fúj a szél, gondoltam egy kissé kiszellőztetem. Amikor ide érkeztem, akkor vettem észre, hogy Kolumbusz horkol. Érted? Feléledt! A Harry Potter-es varázsige valóban működik! Lehet hogy segítségével feléleszthetem például – tudom is én – Lisa babádat vagy a nagy plüssnyuszikat, amelyeket aztán kergethetnék. És tudod mit? Lehet hogy nagyobbítani is tudnék az ige segítségével. A kis játékautókat vagy repülőgépeket valódi gépekké varázsolhatnám és...“
„Elég!“ mondta határozottan Milli. „Itt nem fogunk semmit és senkit elvarázsolni. Egyrészt mert az lehetetlen, másrészt pedig azért, mert ki kell derítenünk, hogyan került a horkoló sárkány a játékboltunkba és a dobozba.“
Milliben volt ugyan egy kis félsz, hiszen számos könyvből tudta, hogy a tudósok még sok mindent nem derítettek fel. Bízott abban, hogy a raktárban lévő titokzatos lényre lesz ésszerű magyarázat. Lehet hogy nem is sárkányról, csak valami furcsa állatról van szó, amely megszökött az állatkertből és itt talált búvóhelyet. Óvatosan megnyitotta a doboz tetejét és valóban valami hatalmas zöld élőlényt látott, amelynek szárnyai horkolás közben fel-le mozogtak.
Óvatosan megbökte az élőlény egyik szárnyát. A lény mogorván megmozdult és tovább horkolt. Milli rádöbbent, hogy a szárnya krepp papírból van, akár a szülinapi díszek. Nem, lehetetlen hogy a sárkány élne, gondolta. Vette a bátorságot és erősebben megbökdöste a lény szárnyait. A doboz belsejében hirtelen valami forgolódni kezdett, majd másik oldalára fordult és a zöld krepp papírból Brúnó bújt elő. Sietve felült és egyáltalán nem értette, mi történik.
„Brúúúúnóooo!“ kiáltott fel Milli és Oli egyszerre.
„A medve orrára, már tavasz van?“ kérdezte csodálkozva és még mindig álmosan Brúnó miközben dörzsölte szemeit.
„Te álomszuszék! Mit keresel itt? Teljesen tönkre tetted Kolumbuszt!“ szörnyülködött Oli.
Brúnó szétnézett és hirtelen visszaemlékezett mindenre, ami történt. „Szóval, nagyon fáztam, mert odakint erős szél fújt. Majdnem elfújt úton az iskolából. Ittam egy citromfüves teát mézzel és elindultam a raktárba, hogy megkeresselek titeket. De útközben valahogy kifáradtam és elaludtam az első dobozban, ami az utamba került. Nagyon sajnálom Oli, nem akartam tönkretenni a papírsárkányodat,“ szomorúan jelentette ki a kis medvebocs.
„De mi lesz most a sárkányeregető versennyel?“ kérdezte csalódottan Oli.
„A versenyen részt veszel, és kész,“ jelentette ki határozottan Milli. „Sőt, az új papírsárkányod sokkal szebb lesz a réginél! Támadt egy jó ötletem.“
Mi történt ezek után? Amikor megjöttek az erdei cimborák, Milli kreatív órát tartott, amelybe Oli és Brúnót is befogta. Hozott papírt, ragasztót és festéket és közösen a világ legcsodálatosabb háromfejű papírsárkányát készítették el, melynek hosszú színes farka gyönyörűen táncolt a szélben. Bizonyára sejtitek ki nyerte meg a versenyt. De az már egy másik történet.
